A disz articsóka vetése egy kissé trükkös. Én beltérben indítom februárban, úgy, hogy a magokat papirtörlőre helyezem, amit benedvesítek és egy műanyag ételes dobozba helyezek fényre. 2 naponta érdemes ránézni és ha kell vízzel permetezni, hogy ne száradjon ki. Ha kipattan a magok nagy része, akkor egyesével ültető tálcán folytatom a nevelését még mindig beltérben nevelőfény alatt. Erről itt láthatsz egy videót!
Ha már eléri kint az éjszakai hőmérséklet a 10 fokott, akkor elkezdem kiszoktatni néhány napig, és 60-100 cm-re kiültetem.

Íme egy hatalmas articsóka bokor a szegedi kertemből, rendkívül mutatós és impozáns, szerintem van vagy 2,5 méter magas. Imádom, hogy egész szezonban díszít, még szárazon is mutatós. Lehet, hogy nem mindenki, de én örülök neki, hogy igazi poloska mágnes, sőt csere és rózsabogár is szereti, ez azért jó, mert csak igen közelről látszik és addig sem a zöldségeken partyznak a szívogató kártevők. Innen könnyű összegyűjteni őket.
A tetvek is szeretik ezért katicával és katiclárvával is tele van. Ritkítani neem olajjal szoktam, mert az csak a kártevőket gyéríti. Bekarikáztam a kártevőket.

* A virágmagok közül nem mindegyik kel ki, ez a természet játéka, sok tényező befolyásolhatja, ezért teszek minden egyes csomagba 10%-kal többet, hogy biztos legyen a siker és virágozhasson a kerted.
Amit fontos tudnod, ha magvetésre adod a fejed.
Tudjuk, a magvetés nem egyszerű, rizikóval jár, hiszen nagyon sok külső tényezővel kell számolni, íme néhány legfontosabb:
– a talaj/palánta/virágföld minőségével, tapasztalat, hogy minél profibb, annál könnyebben
kelnek ki a magok benne
– a választott vetési technikával, de erre sok bevált ötletet adunk a youtube csatornánkon
– az öntözés, idővel rá lehet érezni
– hőmérséklet, ideálisan 18-25°C között kelnek a magok
– ha közvetlenül a földben vetünk, előfordulnak kártevők, akár meg is ehetik a magokat, vagy
nem kellően hosszú ideig nedves a talaj
– a vetés ideális időpontjával.
Nálunk is fordul elő, hogy valamilyen magból nem kel ki a mag.
Ilyenkor bosszankodunk egyet, utána újrakezdjük, jobban odafigyelve arra, mit ronthattunk el. A mag maga egy érzékeny, élő organizmus, de a fentebb leírt hatások közül akár egy is megakadályozhatja a sikeres csírázást, de néha több is fent állhat.
Ezek miatt nem tudunk garanciát vállalni arra, hogy milyen lesz a vetésed végeredménye, mint ahogyan senki sem, ha magról, vagy akár palántáról van szó. Ez egy életen át tartó tapasztalási, tanulási folyamat időnként csalódással, de rengeteg szépséggel és jóérzéssel, ha a növényed virágba borul. Sok sikert!